Egyszer volt egy belső képem a jelenetről, amikor Németh Sándor és emberei bevonulnak a mennybe. Krokodilbőr csizmában, a cowboykalapban, amelyben szeretett járni, tölténytáskával, tele fegyverrel, mellette a szolgái cipelik a még nagyobb fegyvereket. Masírozik Németh Sándor a királyi trón felé, ahol azt képzeli, hogy egy másik cowboykalapos ül, mellén tölténytárral, még nagyobb fegyverekkel, mellette a géppisztolyos angyalok, keze ügyében az atombombák. Amint magabiztos léptekkel közelednek, várva a nagy kitüntetéseket, és hogy Németh Sándor a mennyben is nagy hadvezér lesz, akit rettegnek az angyalok, meglátják, hogy a trónon nem egy mexikói haramiavezér, hanem egy Bárány ül. Németh Sándor megrémül, s elkezdi ledobálni magáról a fegyvereket, dugdossa Petrőcz Leventének és a többieknek a töltényeket, mint az aranyláncokat a vám elől, amikor a Mózes-túráról megérkeztünk Ferihegyre. Bukjanak le ők. Mire a trón elé jut, már mezítláb van, csak egy szál ruha van rajta, semmi más. Szolgáit rugdossa le magáról. Nem gondolta volna, hogy ilyen az Isten. Iványi Gábort és Tallér Jánost ilyen meglepetés nem érheti. Legfeljebb azon csodálkoznak, hogy Isten szelídsége, kedvessége, a jósága még az ő várakozásaikat is felülmúlja. De akit nagyképűvé és hatalmaskodóvá tesz a tudat, hogy Istent ismeri, az nem ismeri Istent. Isten szívének nem ilyen emberek kedvesek, hanem az alázatosak, akik másokat különbnek tartanak maguknál és mindenki szolgái. Az ilyenek tudják Isten Igéjét hitelesen hirdetni. A kevély emberek nem, mert Isten elrejti magát előlük. Ha Németh ismerné az Istent, nem ilyen lenne. Ahol Némethnek örülnek a fegyvereivel, az az ördög birodalma.

A Hit Gyülekezete tagjai meg vannak győződve arról, hogy sehol nincs olyan igehirdetés, mint náluk. A merészebbek elismerik, hogy lehetnek hibák. Németh Sándor is ember. De abban biztosak, hogy náluk van az igazi evangélium. Sehol nincs olyan bibliai igazság, mint a Hit Gyülekezetében. Sokakat az tart vissza a távozástól, hogy azt gondolják: sehol máshol nem találhatnak olyan jó „szellemi táplálékot”, mint a Hit Gyülekezetében. Ezért hajlandók eltűrni bármit. Amikor mi eljöttünk, ugyanebben a meggyőződésben éltünk. A karizmatikus gőg olyan mértékben ivódik a Hit Gyülekezete tagjaiba, hogy még azok is hordozzák azt, akik eljönnek. A legtöbb volt hitest ez akadályoz meg abban, hogy találjon egy új gyülekezetet, emberi közösséget. Ez ránk is igaz volt. Elképzelni sem tudtuk, hogy bárhol tud valaki újat mondani nekünk. De olyan mértékben elegünk volt Németh Sándor elviselhetetlen természetéből, kíméletlen diktatúrájából, a lelki terrorból, Bibliával összeegyeztethetetlen vezetési stílusából, hogy azt mondtuk: bármi áron, csak el innen. Nem gondoltunk arra, hogy a kettő összefügg: ha a „szellemi világosság” olyan nagy lenne, akkor mindez nem történhetne meg.

Nem tudtuk elképzelni, hogy Isten megbüntet majd bennünket ezért, de ha így van, akkor is elegünk volt belőle. Ennél még a bűnös pogány világ is jobb. De a legnagyobb meglepetést az okozta számunkra, hogy Németh Sándor nemcsak visszaélt az Isten iránti szeretetünkkel, hanem az általa hirdetett evangélium is hamis. A Hit Gyülekezete tagjainak többsége ezt még elképzelni sem tudja. A politikai köpönyegforgatást, az anyagi visszaéléseket sem hiszik el. De abbéli szilárd hitükből, hogy Németh Sándor nagy prédikátor, semmiképpen nem lehet kimozdítani őket. Sokan a tekintéllyel mondott beszédet, a populizmust, és azt a képességet, hogy meggyőzően ad elő bármit, azonosítják a „kenettel”. Sok esetben a kárhoztatást, a megfélemlítést és a pszichikai erőt keverik a mennyei kijelentéssel. Azt sem értik, hogy a kenet bennük van. Ezért egy másik Németh Sándort keresnek. Ha nem találják, akkor csalódottan állnak tovább. Valójában a zsarnokot hiányolják. A Németh Sándor-függőség betegségében szenvednek. Ez már önmagában is a Szentírással ellentétes.

Pedig a hirdetett igazságot a beszéd tartalma dönti el, nem a formája. Isten Igéje szabaddá tesz, jó gyümölcsöt terem. A félelem nem jó gyümölcs. Gyümölcséről lehet megismerni a fát. Nekem először azt mondták a barátaim, hogy hallgassak Jézusra és keressem a gyümölcsöket. Németh Sándoron szellemi gyümölcsöt nem találtam, egy darabot sem, de a félelmem erősebb volt, minthogy merjem az isteni tekintélyt megkérdőjelezni. Amikor a Fesz van című könyvemet írtam, Németh Sándort még Isten emberének tartottam. Azóta annyi aljasságot követett el ellenem, hogy ennek alapján minden okom meglett volna, hogy tévedésemet felülvizsgáljam. De még ez sem volt elég. Nem voltam szabad ember, és nem tudtam szellemileg megszabadulni tőle. Azért, mert belém nevelték, hogy Istent is elutasítanám vele együtt. Németh Sándor pedig ezzel élt vissza. Ez az ember tudatosan és szándékosan tartja szellemi és lelki uralma alatt azokat, akik az istenfélelmüket őreá cserélik. Akik elhiszik, hogy Isten ellen való lázadás az, ha Németh Sándor lelki uralmát, kontrollját, terrorját elutasítják. Pontosan tudja, ki van az uralma alatt. Akkor is tudtam, hogy „varázsló”, de az okkult erejétől, ördögi technikájától függetlenül sem mertem kétségbevonni az isteni elhívását, isteni tekintélyét. Ebben a lelki „betegségben” szenvednek a legtöbben. De van szabadulás.

Amikor megértettem az evangéliumot, és annak alapján világossá vált előttem, hogy ez az ember tagadja a megváltást, akkor hullottak le rólam a bilincsek és a láncok. Ez tett szabaddá, mert megértettem, hogy ez az ember nem ismeri az Istent, és nem fogadja el Isten megváltását. Ebben az esetben nem lehet Isten embere. Elfogadtam volna minden tévedését, emberi gyengeségét. Megértettem volna, hogy lehetnek hibái, attól még Isten szolgája. De ha elutasítja a hitből való megigazulást, és nem fogadja el a cselekedetek nélküli üdvösséget, akkor neki az istenhit alapjai hiányoznak, és megtérésre van szüksége. Akkor ő nem Isten embere, nem lehet hatalma sem felettünk. Tévedésben él, az evangéliumot kell hirdetni neki. Ez volt az én szabadulásom napja. Ez mindent megmagyaráz. Nem kell Isten felé elnézőnek lennünk, hogy ilyen embert kell isteni tekintéllyel tisztelni. Megértettem, hogy Németh Sándor egy csaló. Jó oldalon állok, és Isten nem az ő oldalán áll. Megértettem, hogy Istent nem érdeklik a gyülekezetek, a felekezetek, az egyházak. Egyének érdeklik. Velük tart személyes kapcsolatot. Jézus Krisztus a benne hívőkkel egy teljesen külön egyházat tart fenn, amely a „szellemi Egyház”, ami nem azonos a földi egyházi szervezetekkel, bármilyen gyülekezettel. Ez az Egyház szemmel nem látható. A megtérők pedig az Isten Igéjére térnek meg. A megtérők nem Németh Sándor „gyümölcsei”, hanem az Ige gyümölcsei. A megtérők Istenéi, nem az övéi. Az Ige nincs bilincsbe verve, ha bárki mondja, arra az emberek megtérnek.

Emlékszem, az Ige a katolikus teológián is behullott a szívembe, mert az Igének természetfölötti ereje van. Ha jó földbe hullik a mag, akkor gyümölcsöt terem. Ezért nincs ellentmondás, mert a Hit Gyülekezetében megváltott ember is Jézus Krisztus szellemi egyházába tartozik, ha hit által megigazult, miközben a saját pásztora nem tért meg, mert nem fogadta el a „kegyelem szövetségét”. Arra is emlékszem, hogy amikor Németh Sándor a törvényt és a kárhozatot prédikálta, mindig elment a békesség a szívünkből. Az mindig hozzá vitt közelebb, nem Istenhez. Isten rosszabb színben tűnt fel előttünk. Ő viszont azt a reménységet jelentette, hogy megvéd minket az Isten büntetésével szemben: alkalmassá tesz, hogy megfeleljünk a szigorú és gonosz Istennek. Megvéd bennünket a bűntől a megfélemlítéseivel. Ő segít rajtunk, nem az Isten. Méghozzá Istennel szemben. Németh Sándor jó, Isten rossz. Ettől a hazugságtól úgy lehet megszabadulni, ha ellenőrizzük az általa prédikált tanításokat az Ige állításaival. Ez tehet szabaddá mindenkit. Aki komolyan veszi és elfogadja azt, hogy az Istennek kell inkább engedni, mint az embereknek, az megszabadul.

Mert a szellemi szabadság feltétele az, hogy össze kell vetni a Bibliával, amit ez az ember tanít. Annak alapján arra a megállapításra jut az ember, hogy Németh Sándor nem ismeri az Istent. Elutasítja a kegyelmet, Isten szeretetét. Aki pedig nem ismeri Isten szeretetét, nem ismeri az Istent. Isten minél jobb megismerése az Isten jóságának minél mélyebb megismerését jelenti. Pál apostol levelei úgy kezdődnek, hogy növekedjetek a kegyelemben, az Isten megismerésében. Ha Németh Sándor ismerné Isten szívét, ez az ismeret megváltoztatta volna. Akkor az önfeláldozó szeretet, kedvesség, öröm és békesség sugározna róla. A feltétlen elfogadás. Ezért nem Isten formálta őt a saját képére, hanem ő formálta az Istent saját képére és hasonlatosságára. A Németh Sándorra hasonlító Isten pedig nem egy szimpatikus jelenség. Magunk között szólva, inkább az ördögre hasonlít.

Emlékszem, a Hit Gyülekezetéből való szabadulás egy folyamat volt, azután is, hogy fizikailag eljöttünk onnan. Különösen a Németh Sándortól és a tanításaitól való szabadulás volt a legnehezebb. Olyan mélyen belénknevelte a „szolgálati ajándékról”, az „Isten emberéről”, a „lázadásról” szóló tanításait, hogy lépésről lépésre kellett megszabadulnunk ezektől. Ezekhez éppen olyan „kijelentésekre” volt szükségünk, mint a megtéréshez. Isten szellemi kijelentései által szakadtak le rólunk a láncok. Eközben voltak olyan dolgok, amelyekről kezdettől fogva tudtuk, hogy hamisak. A legnehezebb láncszem az volt, amikor találkoztunk az igazi evangéliummal, s azzal kellett szembenéznünk, hogy Németh Sándor még a megváltást is hamisan hirdeti: hamis evangéliumot hirdet, amire Pál apostol még átkot is mondott. Pedig annyira egyszerű és világos az egész. Azonban elhomályosított bennünket a hamis és téves tanítás, a felekezeti gőg, hogy a Hit Gyülekezete mindenben a legjobb, és itt hirdetik a legtisztább evangéliumot. Amikor mi elmenekültünk a rémségek házából, azzal is számoltunk, amivel mindig fenyegettek bennünket, hogy elveszíthetjük Istent, Isten ismeretét, sőt az igehirdetést. Annak ellenére, hogy a szívünkben tudtuk, hogy Isten jó, és Isten szeret minket. De annyira meg voltunk félemlítve, hogy kettősség volt bennünk. Bíztunk is abban, hogy Isten nem hagy el bennünket, de féltünk is, mert annyira belénk oltották a megfélemlítést, a kárhozattól, az Istennel szembeni lázadástól való félelmet. De amikor a Bibliával mértük meg magunkat, akkor azt láttuk, hogy nekünk van igazunk. Nem Isten ellen lázadunk. Isten Igéjét választjuk a hazugságokkal és az emberi terrorral szemben.

A szabadulásunk egy folyamat volt, amely húsz éven át tartott. Az utolsó lánc akkor szakadt le rólunk, amikor megértettük, hogy Németh Sándor nem Isten embere, mert elutasítja az evangéliumot. Nem fogadta el az ingyen kegyelemből való megigazulást és a hit által elnyerhető üdvösséget. Olyannyira nem, hogy a mai napig tagadja. Ez volt a szabadulásunk napja, amikor nem volt soha többé Németh Sándornak hatalma felettünk. Már nem féltünk tőle, hanem annak láttuk őt, aki. Hamis tanítónak, és hamis pásztornak, aki tagadja az újszövetséget, nem fogadta el a megváltást, nem ismeri Istent. Egy képesítés nélküli állelkésznek, egy pénzéhes és hataloméhes diktátornak, aki visszaél az emberek hitével, és a saját céljaira használja fel őket. Aki egyház címén maffiát működtet. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a legkeményebb eledel, amit a legnehezebben fogadnak el, akik oda jártak, vagy ott vergődnek. De nem lehet szépíteni az igazságot. Aki meg akar szabadulni, aki szabad életet akar élni, annak el kell jutnia ehhez a felismeréshez. Különben soha nem lesz szabad ember, s nem tudja élvezni Isten jóságát. Útjában állnak a hamis tanítások, a megfélemlítések és a kárhoztatások.

A Bibliát nagyon sokféleképpen lehet olvasni. Attól függ, milyen lélekkel olvas az ember. Pál apostolt lehet olyan kárhoztatóan, törvénykezőn olvasni, hogy az ember rettegve teszi le a könyvet. Aki nem tudja azt, hogy a Róma levél első fejezete egy időrendi sorrendet mond el, és a megváltatlan emberre vonatkozik, annak félelem és rettegés az élet. Miközben Pál apostol a kegyelem legnagyobb hirdetője, ahogy az egész Biblia is az Isten szeretetéről szól. De aki nem érti, az melléfoghat nagyon. A hit által való megigazulást tagadók olyan törvénykező egyházakat hoztak létre, hogy világi emberek megdöbbentek a kegyetlenségen. A hamis egyház eljutott a tömeggyilkosságig. Róla mondja a Jelenések könyve, hogy „részeg a szentek vérétől”. Mindezt ők is a Bibliából olvasták ki. Ezért Jézus Krisztus a fundamentum. Az ő megváltó vére, önfeláldozása, a megváltás tökéletessége, az ingyen ajándék és a megigazulásban kifejeződő isteni szeretet. Ezért ezt kell megismerni, megérteni, elfogadni, és ez megváltoztatja a szívet. A Szentlélek ekkor megvilágítja az Igét, s megmutatja benne az Isten szeretetét és jóságát. Aki megváltatlan és kemény szívvel olvassa a Bibliát, az a saját lelki és szellemi állapotához, szükségletéhez olvas ki belőle muníciót. Nem a Szentlélek fejti ki a rejtett kincset, hanem a betűt látja, ami a Biblia szerint „öl”. A Szellem az, amely „megelevenít”. Aki harcot, bosszút és keménységet lát, az magát látja, nem az Isten természetét és szeretetét. Az a világ szelleme által olvas. A Biblia valódi értelme Jézus Krisztus engesztelő áldozata és az ingyen elnyert kegyelmi ajándék elfogadása által válik világossá. Mert ebben van az Isten szeretete.

Németh Sándor tagadja az engesztelő áldozat tökéletességét, a megváltás valódi tartalmát. Nem fogadja el az újszövetséget, ehelyett az ószövetséget prédikálja, de azt is hamisan. A zsidó rabbik és híveik java tudja, hogy az ószövetségben is hit által igazult meg az ember. Ábrahámnak is a hite tulajdoníttatott igazságul, nem a cselekedetei. A Zsidó levél 11. fejezete leírja a hit zsidó hőseit. Ezek nem a farizeusok, és nem a képmutatók, akik a törvény cselekedeteit kérték számon még Jézustól is. A Biblia hősei mindig mindent hit által tettek. Amikor a Zsidó levél a szent életre figyelmeztet, akkor is azt írja, hogy „vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, ezáltal sokan megfertőztettessenek.” Az erkölcsös életre való intésnek is olyannak kell lennie, hogy a kegyelemtől, a hit által elnyert üdvösségtől el ne szakítson. A törvény hirdetése keserűséget okoz.

Az Apostolok Cselekedetei 15. fejezetében a zsidó Péter apostol is ezt mondja: „Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is.” Kegyelem által tartatunk meg. Az igazi zsidó tanítók és hívők tudják, hogy Isten mindig ugyanolyan kegyelmes, irgalmas volt, mint az újszövetségben. A farizeusok a Bibliában nem az igazi ószövetséget képviselték. Jézus képviselte azt, aki szintén az ószövetség alatt élt, és szolgált, de a törvénnyel dicsekedő farizeusok ellen tanított, akik megmossák a pohár külsejét, de belül tele vannak szennyel. Akkor is a hit tisztította meg a szívet. Németh Sándor azonban nem a jézusi szemmel olvassa az ószövetséget sem, hanem a képmutatók szemével. A törvény cselekedeteiből való megigazulást tanítja, amit a zsidóság is másképp értelmez. Ő ráadásul a keresztény megváltás után tanítja ezt. A hívők így nem tudják, hogy örök üdvösségük van. A hitükből is kibeszéli őket. Nem tudnak bemenni a nyugalomba és békességbe, amit Isten megszerzett nekik.

Emlékszem, hogy nekem abszolút kijelentésem volt az örök üdvösségről, amit otthon a Biblia olvasása közben nyertem. Valóban nem test és vér jelentette ki nekem. Megértettem, hogy mit jelentett a kereszten az „elvégeztetett” kifejezés. Tudtam, hogy örök üdvösséget kaptam. Boldog lettem, ugrándozva rohantam az utcán. Ebből a hitemből Németh Sándor beszélt ki, és tette önmagától függővé az üdvösségemet. Miután eljöttem a gyülekezetből, kemény munkámba került, mire megvívtam újra „a hit harcát”, mert a hamis igemagyarázat megkötözött. Az elnyert örök üdvösségem akkor is megvolt, de nem voltam biztos benne, ha bármit rosszul tettem. De ugyanígy voltak ezzel mások is a Hit Gyülekezetében, amely éppen a nevét cáfolja. Hívők rettegnek az öröm és a megnyugvás helyett. Jobban féltek Istentől a megtérésük után, mint a megtérés előtt. Isten büntetését várták minden pillanatban, miközben Isten mindent megbüntetett a Fiában. Ha valamit rosszul tettek, várták a büntetést. Ha valami rossz történt, keresték, mit csináltak rosszul, miért bünteti őket az Isten. Keresték az átkot. Miközben rájuk ez már nem vonatkozik. Isten elkötelezetten mellettük áll és soha nem hagyja el őket. De ebben nem mernek hinni, mert Németh megfenyegette őket, hogy nem így van.

Nem tudják, hogy Isten Ábrahám minden áldását is nekik adta. Feltétel nélkül, mert a feltételeket betöltötte a Fiában. Az igazsága megelégült, mi pedig Isten igazsága vagyunk Krisztus Jézusban. Mi vagyunk a bizonyítékai annak, hogy ő igaz. Ha a bűneink miatt elveszíthetjük a megszerzett üdvösséget, akkor Jézus vére nem volt jobb, mint a bakok és a tulkok vére. Ez pedig lehetetlen. Egy detonációval ért fel Jézus vére, a megváltás, a bűnökért kifizetett tökéletes áldozat. Akiért letöltötték a büntetést, azt nem lehet újra elítélni. Aki hisz, az üdvözül. Függetlenül a cselekedeteitől. Ez pedig nem a bűnre, hanem a szent életre teszi alkalmassá. Ezt is Isten végzi el, törvény nélkül, szeretet által. Isten nem tekint a megváltott ember bűneire, soha meg nem emlékezik azokról, mert azok már elnyerték méltó büntetésüket. A megváltott ember új emberré lesz, és ez megváltoztathatatlan. Igazzá válik, amit nem befolyásol a bűnös cselekedet. Nem a cselekedet tesz igazzá. Az igaz állapot változtatja meg a cselekedetet. Ettől örömhír az evangélium. Ez mutatja meg Isten szeretetét, ez szabadítja fel a hálát és a szeretetet. Kicsoda vádolja Isten választottait? Isten az, aki megigazít. Nem az ember igazítja meg magát. Erre csak Németh Sándor képes, legalábbis ő ezt állítja.

Az evangélium lényege a megigazulás, az alapja pedig a tökéletes áldozat. A bűn legteljesebb, legtökéletesebb, mondhatnám legkegyetlenebb megbüntetése, az ár, ki lett fizetve. Ezért Isten nemcsak akkor jó hozzánk, ha mi jók vagyunk, hanem mindig jó hozzánk. Ezt ő akarta így, nem ellenére történt. Ezért adta a Messiást. Krisztusban megbüntetett minden rosszat: minden bűnt, amit minden ember elkövetett a jelenben, a múltban, a jövőben. Előre és hátra. Ezt a kérdést mindörökre megoldotta és ezzel végleg lezárta. Az újszövetség nem a törvény, hanem a kegyelem szövetsége. A megigazulás ingyen ajándék, de Isten drága árat fizetett érte. Nem maradt büntetés nélkül a világ egyetlen bűne sem, hogy Isten igazságossága ne sérüljön. Ez az alapja a kegyelemnek: a kiengesztelés, a tökéletes áldozat, a hibátlan Bárány vére, mely eltörölte a bűnt az örök üdvösség útjából.

Németh Sándor az ellenkezőjét tanítja. A törvény cselekedeteihez, a bűntelen életmódhoz köti az üdvösséget. Az embernek kell hibátlannak lennie, nem a Báránynak. Szerinte be kell tartani a törvényt az üdvösséghez. Különben senki nem jut a mennybe. Ez a Messiás nélküli üdvösség. Mert ha valaki betartja a törvényt, akkor nem kell helyettesítő áldozat. Akkor nem kegyelemből kap az ember üdvösséget, hanem az érdemei alapján. Németh Sándor nem ismeri a törvény és a kegyelem közötti különbséget. Azt hiszi, hogy a kettő kiegészíti egymást, holott a kegyelem felváltotta a törvényt. Azt hiszi, hogy be kell tartani a törvényt, de ha mégsem sikerül, akkor ott van Jézus vére, amit leakasztunk a falról. Nem érti, hogy Jézus vére eltörölte a bűnöket, a törvényt pedig felváltotta a kegyelem. Az üdvösség vagy törvényből van, vagy kegyelemből. Nem lehet a kettő együtt. De az üdvösség kegyelemből van, nem törvényből. Ezt mondja Pál apostol.

Nincs olyan, hogy be kell tartani a törvényt, és ha nem sikerül, újra elölről kell kezdeni a könyörgést a kegyelemért, hogy az ember a naponta vagy percenként elveszített üdvösségét visszaszerezze. Nem az a kegyelem, hogy ezt állandóan megtehetjük. A kegyelem az, hogy Isten a világ minden bűnéért feláldozta a Fiát, aki minden bűnért kifizette az árat, és örökre igazzá tette a benne hívőket. Az ember bűnös cselekedetei nem befolyásolják a Krisztusban kegyelemből kapott üdvösséget, az igaz állapotot, amellyel az ember a mennybe jut. A bűne miatt senki nem kárhozik el. Csak hitetlenség miatt, ha nem hisz Jézus vérében, a kereszthalálában és a feltámadásában. Ha a megváltott ember a pokolba jut, ha vétkezik, akkor a bűnös cselekedetével elveszíthetné a már elnyert üdvösséget. De ha az üdvösséget elveszítheti, akkor az áldozat nem volt tökéletes, hozzá kell tenni az embernek ugyanazt, mintha áldozat sem lett volna. Ez nem megváltás. Ha valaki kifizette a bűneinkért az árat, akkor nem veszíthetjük el ugyanazért a bűnért az üdvösségünket, mert akkor kétszer lenne megbüntetve ugyanaz a bűn: Jézust is megbüntették érte és bennünket is. Ez nem lehetséges.  

Van még egy logikai bukfenc, ha a megváltott hívő elveszítheti az üdvösséget. Ebben az esetben ugyanis Jézus áldozata nem vonatkozott a megváltása utáni bűnökre. De ha így van, akkor a bűnbeesett hívő miképpen mehet hozzá, hogy vétkezett, törölje el a bűnét, ha az áldozat a jövőben elkövetett bűnökre nem vonatkozik? Ám, ha Jézus vére a megváltás után elkövetett bűnöket is eltörli, mert azokért is kifizette az árat, akkor hogy veszíthetné el a hívő az üdvösségét a bűne miatt, hiszen a jövőben elkövetett bűnökért is már Jézus bűnhődött és kifizette az árat? Isten kétszer büntetné ugyanazt a bűnt: egyszer a Fiában, utána bennünk?  Miért kellene akkor bűnbocsánatért és az üdvösség visszaszerzéséért könyörögni, ha Jézus elszenvedte a büntetést és kifizette az árat? A bűn kérdése le van rendezve. Mindörökre le van zárva. Felszabadulva és boldogan lehet élni Istennel.

Ha az egyszeri áldozat, csupán akkor használna, ha minden bűn után Jézushoz megyünk és kérjük a bocsánatot, különben a pokolba kerülünk, akkor Jézus vére nem tökéletes áldozat, mert ki kell egészíteni, hozzá kell tennünk a magunk részét. Az megint a mi cselekedetünk, rajtunk múlik, hogy üdvözülünk-e. Isten ennél sokkal jobbat készített az embereknek. Akiket megváltott, azokat örökre megváltotta. Aki üdvözült, az üdvözült. Ez Isten minden értelmet felülhaladó szeretete. Akit Isten megváltott, azt senki és semmi nem szakíthatja el tőle és az ő szeretetétől. Ő maga gondoskodott róla, nem bízta ezt az emberre. Ajándék a megváltás és az üdvösség. Kegyelem. Ez az újszövetség. Ez a kereszténység.

Aki ezt nem hiszi, az nincs tisztában Isten szentségével, s a bűn fogalmával. Aki azt képzeli, hogy az ember akár egy pillanatig is képes Isten mércéje szerint bűn nélkül élni és megfelelni Isten törvényének, az nem tudja, mit beszél. Amikor Jézus azt mondta, hogy aki csak gonosz kívánság okáért is asszonyra tekint, az vétkezett már azzal a szívében, akkor azzal nem szigorította a törvényt, hanem csak kifejtette: nemcsak a bűnös cselekedetek tisztátalanok, hanem a gondolat, a vágy és a kívánság is. Ez pedig benne van az ember testében, amit nem lehet legyőzni, az nem múlik el. Erről szól a Róma levél 7. fejezete. Ezért mondja azt a Biblia, hogy nem lehet a törvényt betartani. A törvény annyira tökéletes, hogy senki nem képes megfelelni. Egyetlen pillanatra sem. Amikor Németh Sándor azt hiszi, hogy a törvény szerint képes megtisztítani magát, becsapja a hívőket. Ha ehhez köti az üdvösséget, akkor senki nem üdvözül. Ő sem. Aki azt képzeli, hogy erre képes lehet, az felfuvalkodott, képmutató. Aki ezt követeli az emberektől, szélhámos sarlatán. Ha ezt lehetne, Jézusnak nem kellett volna meghalnia. Ezért a bűnt Istennek kellett legyőznie, örökre megszabadítani az embert a törvény és a bűn átkától. Ez az újszövetség, amelynek alapja Jézus vére, a megváltás ára.

A tévedés részben a karizmatikus mozgalomból fakad, amely „elszellemiesíti” a Bibliát. Mindent szellemi módon értelmez. Nem számít, hogy egy apostoli levél kinek íródik, zsidóknak vagy pogányoknak, holott nem mindegy. Az sem fontos nekik, hogy egy ige a megtérteknek vagy a nem megtérteknek szól, pedig akkor egészen mást jelent. Dávid a törvény alatt volt (ennek ellenére hit által igazult meg), ami szintén semmit nem számít egy karizmatikus hívőnek, pedig ez óriási különbség. Nekik nem jelent semmit a szövegkörnyezet sem. Mindent magára vonatkoztat a karizmatikus hívő, bármit kiragadhat a Bibliából. A Róma levél első fejezetéről nem tudja, hogy az egy kronológiai sorrend kezdete. Magára vonatkoztatja az ott leírt bűnöket, miközben a Róma levél harmadik és negyedik fejezetétől írottak vonatkoznak rá. A Róma levél 8. fejezete elmondja, hogy a hívő igaz ember, akinek vannak testi cselekedetei, de attól ő még igaz.

A bűnt csak megerősíti a törvény, a bűn uralma alól a kegyelem szabadít fel. A kegyelem pedig az ingyen örök üdvösség elfogadása. Az szabadul fel a bűn alól, aki a törvény cselekedete nélkül igazul meg. Előbb válik igazzá az ember, mint ahogy a cselekedete megváltozna. Aki azt hiszi, hogy akkor lesz igaz, amikor a saját cselekedetei szerint bűntelen lesz, az soha nem lesz igaz, és soha nem tud uralkodni a bűnei fölött. Szenvedés lesz az élete. Előbb lesz az ember igaz, mint ahogy a bűntől megszabadul. Belül igazzá válik, kívül bűnös, ami megváltozik. A Németh Sándor-féle „kegyelem” azért nevetséges, mert ha a bűnbeesés után a hívő elveszítette az üdvösségét, de utána a megtérő imával bűnbocsánatot kér, hogy újra üdvözüljön, a bűnbocsánatot akkor is ingyen kapja, kegyelemből. De ha a halála olyan pillanatban érte, amikor éppen nem vallotta meg, és nem kért bűnbocsánatot, és ezért pokolba kerül, akkor az elsődleges feltétel nem Krisztus vére, az engesztelő áldozat, hanem a bűnbánó ember. De ha a bűnbánat nélkül nincs üdvösség, akkor nem az üdvözül, aki hisz, hanem az, aki bánkódik. Ám a bűnbánat nem szerez megigazulást, csak az örök megváltásba, a megigazulásba vetett hit. Próbálja ki bárki: ha magát gyötri, bánkódik, megszaggatja a ruháját, fogadkozik, soha nem fog megszabadulni a bűntudattól és a kárhoztatástól. Ha azonban hittel elfogadja, hogy Jézus vére már a megszületése előtt minden bűnt eltörölt, minden bűnért megfizetett, és ezért Isten Jézus Krisztus igazságát neki tulajdonítja, akkor belül megtisztul és abban a pillanatban igazzá válik. Átéli az igaz voltát, megszabadul a bűntudat és a kárhoztatás alól. Ez azonban állandó, mert a megváltás megtörtént, az ár már az elkövetés előtt ki lett fizetve.

Az üdvösséget a bűnös cselekedetek által soha nem tudja elveszíteni senki, mert már akkor igazzá lett, amikor a törvény szerint még bűnös volt. Hit által igazult meg, a bűn miatt nem tud többé a pokolba jutni. Mivel nem a cselekedetei miatt lett igazzá, nem tudja bűnös cselekedettel elveszíteni az igaz állapotát. Ábrahám körülmetéletlen állapotában nyerte el az igazságot, és az ő hite tulajdoníttatott neki igazságul. Isten Jézus igazságát a hívőnek tulajdonítja. Nem úgy, mintha a hívő igaz „lenne”, de valójában nem az, csak Isten annak látja, hanem a hívőt valóságosan igazzá teszi. Ha nem így lenne, akkor Jézus nem halt volna meg a kereszten, csak Isten úgy látta volna, mintha meghalt volna. A hívő igazzá válik. Isten nem csupán „becsukja a szemét”, hanem az engesztelő áldozat a hívőt igazzá teszi. Ha nem tenné, akkor Isten Jézus Krisztus áldozatát nem fogadta el. Ha elfogadta, muszáj igazzá tennie az embert, mert akkor nem lenne igazságos.

Ezért az igazság hit által, kegyelemből adatik, nem a törvény betartása által van. Isten ajándéka ez, hogy senki ne kérkedjék. Aki a törvény megtartásából akar megigazulni, az dicsekedhet, de nem az Isten előtt. Ez volt a reformáció alapja, mert Luther Márton a Rómabeliekhez írott levélből megértette a hitből való megigazulást. Ez a kereszténység. Ez az oka annak, hogy az erkölcsi hivatkozás nem jelent „keresztény” értéket, ahogy Németh Sándor mondja. A keresztény érték nem a törvény, nem a tízparancsolat, és nem is az erkölcs, hanem a hit és a kegyelem által elnyert megigazulás. Így nem tesz semmit a kereszténységért a „keresztény állam”, amikor erkölcsöket véd. Csupán becsapja az embereket, és távol tartja őket a mennytől. A jó erkölcstől nem üdvözül senki, de erkölcstelen ember is üdvözülhet, ha hisz. A törvény szigorával minden ember erkölcstelen.

A Biblia szerint a bűn, a halál és a kárhozat (a pokolba jutás) Ádám bűne miatt elhatott minden emberre. Azért, mert a leszármazottak minden nemzedéken át megörökölték az ő állapotát. Ezért az ádámi ember kárhozatra van ítélve. Isten jósága, hogy ez alól fel akarja az embert szabadítani. Ez csupán úgy lehetséges, hogy a „bűnös” ember „igaz” emberré válik. „Igaznak” lenni azt jelenti, hogy az emberben nincs bűn. A tízpontos kérdés az, hogyan válhat a „bűnös” ember „igaz” emberré? Mert a bűnös ember a pokolba, az igaz ember a mennybe kerül. Ahhoz, hogy az ember „üdvözüljön” (a pokoltól megszabaduljon), a mennybe jusson, „igazzá” kell válni. Az igazzá válás a megigazulás. A kérdés tehát az, hogyan igazul meg az ember? Az erkölcsi törvény megtartása, vagy a Krisztus áldozatába vetett hit által. Törvény vagy kegyelem által? Az egyházaknak erről kell tájékoztatniuk az embereket. De csak akkor lesz vidám a vasárnapjuk, ha a prédikátor erről az igazat mondja. Németh Sándor helyett ezt most megtesszük.

A törvény vége Krisztus, minden hívő megigazulására. A törvényből senki nem igazul meg. Senki nem üdvözül, csak kegyelem által. Ezt mondja a Biblia. Az ószövetség alapja a törvény, az újszövetség alapja a kegyelem. Jézus tökéletes engesztelő áldozata miatt. Aki ezt nem érti, a megváltást sem érti. Semmit nem ért abból, amit a Biblia mond. Németh Sándor és a Hit Gyülekezete elutasítja a kegyelmet és a törvényt hirdeti. Márpedig a kegyelem elfogadása a Szellemben való járás előfeltétele. Aki törvény által akar megigazulni, a törvény megtartása, a cselekedetei megtisztítása, s a bűntől való tartózkodás révén akar üdvözülni, az testi ember. Akkor nem a Szentlélek, hanem a test vezeti. A „törvény, a bűn, a félelem, a kárhozat, a halál, a test” egy kategória. Ahogy „a hit, a kegyelem, az igazság, az élet, a Szellem” is összetartozik. A Róma levél szerint pedig a Jézus Krisztusban való élet szellemének a törvénye felszabadít a bűn és a halál törvénye alól. Ez a kettő kizárja egymást. Aki a törvényt hirdeti, a bűn és a halál törvényét hirdeti, méghozzá a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye helyett. Aki ezt teszi, az megfélemlíti a hívőket. A megfélemlítés varázslás, uralkodás az emberek lelke fölött. Az kárhoztat, aki azt képzeli, hogy ő különb másoknál. Ezt teszi Németh Sándor. Ezért az emberek nem Istentől, hanem tőle függnek. Még az üdvösségük is tőle függ. A félelem és a szorongás tartja meg a hívőt, nem a hit és a kegyelem. Már amennyire az képes.

Számunkra is idő kellett, amíg megértettük, amíg szembenéztünk a valósággal, hogy Németh Sándor nemcsak hamis pásztor, aki veri a szolgatársait, hanem hamis tanító is, aki hamis evangéliumot hirdet, tagadja a megváltást, nem ismeri az üdvösséget. Nem fogadja el az evangéliumot, amit Pál apostol hirdet. Ezért nem ment be Isten „nyugodalmába”, ami az „Isten népének a szombatja”, ahogy a Biblia mondja. Ez az örök biztonság, amibe Isten helyezi a megváltott embert. Németh Sándornak az imakommandó helyettesíti az Isten békességét. Ez volt számunkra a legdöbbenetesebb felismerés. A személyi kultusz önteltté teszi az embert. Németh Sándor megrekedt a fejlődésben. Nem érti a Bibliát. Németh Sándor meg van győződve arról, hogy ő Európa legnagyobb prédikátora. De a legalapvetőbb ténnyel, a megváltás lényegével sincsen tisztában. Nem tudja, kicsoda üdvözülhet. Erre mondta Jézus: ami az embernek lehetetlen, az Istennél lehetséges. Ami Németh Sándornak lehetetlen, mert nem hiszi el, az az Istennek lehetséges, mert ő megadta.

Mi azt hittük, elveszítünk mindent, ha a Hit Gyülekezetét elhagyjuk. Mi annak tudatában tettük ezt, hogy erre is készek voltunk. Kárnak és szemétnek ítéltünk mindent, ami Németh Sándortól jött, és ha Istennek bármi köze is van ehhez, akkor vállaltuk ennek a következményeit. Ehelyett megnyertük, amit ő nem tud, amit ő nem fogad el. Istent választottuk helyette. Ez Isten csodálatos természete, aki a kevélyeknek ellene áll, de az alázatosoknak kegyelmet ad. Németh Sándor elől, aki nagy embernek hiszi magát, el van rejtve. Nekünk, senkiknek, lenézett, megvetett, agyonátkozott üldözötteknek pedig kijelentette az Isten. Könnyen lehet az, hogy az egyetlen ember, aki a Hit Gyülekezetében nem ismeri Istent, maga a prédikátor, Németh Sándor. Ez minden probléma forrása. Ez magyarázza a viselkedését, a nyomokban sem található szellemi gyümölcsöket. Mindez pedig könnyen ellenőrizhető. Nem kell ezen vitatkozni, hiszen ő maga tagadja nyíltan az evangéliumot, amit Pál apostol hirdetett, amikor Józsitól elvitatja a mennyet.

Németh Sándornak ez a kijelentése abszolút bizonyíték arra, hogy semmit nem ért a Biblia kijelentéséből és a megváltásból. Kevélyen azt meri állítani, hogy egyetlen ember is képes a cselekedetei által megigazulni és a cselekedetei által igaznak lenni a halála pillanatában. Nem csoda hát, hogy Németh Sándor fél az Istentől, az ítélet napjától, mert ha neki az a reménysége, hogy a halála pillanatában éppen nem lesz a cselekedetei által bűnös állapotban, akkor soha nem jut a mennybe, mert ez lehetetlen. Ezzel félemlíti meg azokat, akikért Jézus meghalt. Ha akár egy ember is képes lenne a törvénynek megfelelni és saját magát a bűntől távol tartani, megtisztítani, ezáltal a mennybe jutni, akkor Jézus Krisztus teljesen feleslegesen áldozta fel magát. Nélküle üdvözülhetne minden ember a törvény betartásával. Németh cselekedetek által való megigazulást, önmegváltást hirdet, amely tagadja az engesztelő áldozat valódi tartalmát.

De aki megtartja magát a bűntől, annak nem kell helyettesítő áldozat. Aki nem bűnös, mert megoldja ezt maga, az elutasítja Jézust. Németh azt a hazugságot hiteti el a követőivel, hogy bármikor kész arra, hogy mennybe jusson, mert az életének van akár egyetlen pillanata, amikor a cselekedetei által nem bűnös, hanem igaz ember. Azt hiteti el a benne hívőkkel, hogy ez nekik is lehetséges, és ez a feladatuk. Ezzel elhordozhatatlan terhet akaszt a nyakukba, elszakítja őket az evangélium örömhírétől. Ez nem Jézus Krisztus könnyű, gyönyörűséges igája. Ez Németh Sándor és az ördög elhordozhatatlan terhe. Németh Sándor farizeus, aki olyan terhet rak a követői nyakába, amelyekhez ő maga egy ujjal sem nyúl, és olyat követel tőlük, amire maga sem képes. Németh Sándor életében sincs egyetlen pillanat sem, amikor a törvény megtartása által igaz ember lenne a maga cselekedetei által.

A kárhozattal és a pokollal való fenyegetés mindig hatásos, mert minden ember bűnös. Aki pedig kárhoztat, az manipulál, mert a megfélemlítéssel uralkodik a bűnösök fölött. Magától teszi függővé a bűntudattal manipulált embereket, akik nem Istenben bíznak, mert nem Isten igazítja meg őket, hanem benne bíznak. Németh Sándornak nem is arra van szüksége, hogy a bűneiből „megtérjen” és elhagyja őket, hanem arra, hogy elfogadja Jézus Krisztus ingyen ajándékát, a cselekedetek nélküli megigazulást. Ha nem fogadja el, hanem a cselekedeteiben bízik, és abból akar megigazulni, akkor nincs reménye, esélye. Akkor tényleg nem jut a mennybe.

A hívőknek azt kell tudniuk, hogy a megváltás idő feletti, az örökkévalóságban történt. A megváltás tökéletes csere. Jézus Krisztus magára vette a bűneinket és átadta az ő igazságát. Magára vette a betegségeinket, szegénységünket, magára vette az átkainkat és megkaptuk az ő egészségét, gazdagságát és az áldásait. Ő azonosult a mi bűneinkkel, mi azonosulunk az ő igazságával. Isten elvette a mi bűneinket, és az ő igazságát adta nekünk. Ezért ez tökéletes, és nem részleges. Ha csak részben lennénk igazak, akkor Jézus Krisztus csak részben volt igaz. De ha ő tökéletesen igaz, akkor mi is azok vagyunk. Ez nem tőlünk függ. Az eredeti evangélium az Apostolok Cselekedetei 10,43-44-ben olvasható. Íme: „Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, a ki hisz ő benne. Mikor még szólta Péter ez igéket, leszállt a Szent Lélek mindazokra, akik hallgatták e beszédet.” Itt a törvény betartásáról egy szó sincs. Aki hisz, bűnbocsánatot nyer, és aki hisz, hit által megigazul, betölti a Szentlélek. Úgy pontos, hogy azt tölti be a Szentlélek, aki hisz. Pál apostol azt kérdezi, hogy a Szentlelket a törvény cselekedeteiből vagy a hit hallásából kaptátok-e? Aki be akarja tartani a törvényt, az elrekeszti magát a Szentlélektől.

Németh Sándornak az az Ige szól, hogy amit Isten megtisztított, azt ne nevezze ő tisztátalannak. Amikor a megtért hívőket visszaviszi a törvény alá, feldúlja a lelküket, megháborítja őket, elveszi a nyugalmukat és a biztonságukat. Ezt azért teszi, hogy újra kiszolgáltatottak legyenek, ne Istentől, hanem tőle függjenek. Kifosztja a hívők lelkét abból az áldásból, stabilitásból, amit ingyen elnyertek, amit soha nem veszíthetnek el, amely megtartja őket. A Biblia azt mondja, hogy az evangélium az Isten ereje. Németh Sándor az erő kultuszában él, állandóan a szellemi erőt keresi, de Isten ereje az evangélium. Azt nem tudjuk, ő milyen erőt használ, de azt tudjuk, hogy azt az evangéliumot, amelyben az Isten ereje van, azt elutasítja. A hívő ereje ebben van. Aki a törvény alá kerül, elveszíti minden szellemi erejét. Ha bármilyen szellemi ereje van, az nem Istentől van.  

Németh Sándor azt állítja, hogy az ember nem igazul meg csak hit által, vagy ha mégis, akkor is csak arra az időre, míg cselekedetei által újra bűnössé nem lesz, mert akkor elveszíti a megigazultságát, elveszíti az üdvösségét is. Ez azt jelenti, hogy az üdvösség tőlünk, emberektől függ. Az jut a mennybe, aki megigazítja magát a cselekedetei által. De aki bűnös állapotban hal meg (bűnös a halála pillanatában), az megy a pokolba. Annak semmit nem számít a megváltás. Ha ez így van, és Németh ebben hisz, akkor ő könnyen pokolba juthat, mert ez az önmegváltás hirdetése. Csak azok vannak bajban, akik nem fogadják el Isten kegyelmét, akik a törvény cselekedeteiből akarnak megigazulni. Ezért fenyegeti a Zsidókhoz írt levél azokat, akik elutasítják Jézus kegyelmét, hogy nincs más. Ha ezt elutasítják, nem marad más, csak az ítélet rettenetes várása.

De Németh öntörvényű ember, még a Biblia törvényeit is a saját érdekei szerint szelektálja. Attól, hogy minden hívő nő frigid boszorkány lesz, és minden hívő férfi impotens, még a bűn és a törvény problémáját nem oldotta meg. Ahhoz Jézus Krisztus kegyelme szükséges. Németh Sándor a törvénykezésével, amely szinte kizárólag a szexre irányul (lopni, adót csalni, hazudni vagy rágalmazni nem bűn, csak a paráznaság az), mindössze azt érte el, hogy bevallása szerint a Hit Gyülekezetében hemzsegnek az „aszexuális, prűd, frigid, gyermektelen, fellációs problémákkal küzdő házasok”. Lelki betegeket nevel. Ugyanazok a gyümölcsök, mint a katolikus egyházban, ahol a törvény által a bűn növekszik, vagy természetellenes módon próbálnak megszabadulni tőle, mint az apácák kolostoraiban, a szerzetesrendekben. A Bornemisza Péter gyülekezeti általános iskolában már lányok csókolóznak egymással. Hol máshol, mint a kényszeres és beteges homofóbia fellegvárában? Ez a Biblia beteljesülése. A törvény által az emberek még romlottabbak, depressziósok, vagy képmutatók lesznek. Ahhoz nem kell egyház, hogy valaki az erkölcsösséget hirdesse, és a törvénnyel fejbe verjen másokat. Erre mindenki képes. Isten útja egészen más.

Ha valaki nem fogadja el az ingyen kegyelmet, nem képes megoldani a bűn problémáját. A bűn ereje a törvényben van, amit magukra kényszerítenek. Isten az önmegváltókkal, akik saját magukat próbálják megigazítani, tartozás szerint számol el. A törvény az embert magasztalja fel, s magára irányítja az ember figyelmét, amit ő tesz. A kegyelem Krisztusra mutat, amit ő tett. Ezért a törvény az embert dicsőíti, a kegyelem Jézust. A hívők akkor változnak el dicsőségről dicsőségre, ha őrá néznek. Péter csak addig tudott a vízen járni, amíg Jézusra nézett. Ez a kegyelem általi szellemi élet. Németh Sándor arra tanítja a híveit, hogy úgy próbáljanak vízen járni, hogy nem Krisztusra, hanem önmagukra és a mélységre tekintsenek.

Aki ezeket nem érti, nem ért semmit a Bibliából, az üdvtervből, a megváltásból. Soha nem ismerte meg az Istent, és az igazi evangéliumot soha nem fogadta el. Talán ez az oka annak, hogy Németh Sándoron nem nagyon mutatkoznak a Szentlélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. A Vidám Vasárnap műsorában egy erőszakos, durva ember vicsorog, fenyegetőzik, aki nem érti a Bibliát, aki feszültségben, harcban áll. Isten békességének és nyugalmának nyoma sincs rajta. Az erkölcsöt ostorozza, állami erővel akarja a világot megváltoztatni. A pénz és a hatalom bűvöletében él, saját híveit fenyegeti, megfélemlíti és terrorizálja. Mindenki fölött kontrollt akar gyakorolni. Ennek semmi köze az Isten országához, amely igazság, békesség és a Szentlélektől való öröm. Németh kirekeszti és elüldözi a gyülekezetéből azokat, akik ezt nem tudják összeegyeztetni a Bibliával. Jézus mondja: „A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.” Az egész Hit Gyülekezete idegzsába, skizofrén paranoia és stresszgyár. Ennek oka, hogy Németh nem fogadja el az evangéliumot, nem ismeri Istent. Azt hiszi, hogy Isten olyan, mint ő.

Aki elfogadja Jézus Krisztus megváltását, és hisz ő benne, annak akkor is örök élete van, és akkor is megszentelt, örökké igaz, kegyelemből megigazult ember, ha nem tud róla. De feleslegesen teszi ki magát egy hamis tanító, ráadásul egy borzalmas természetű ember fenyegetéseinek, hamis tanításainak. Feleslegesen mellőzi Isten „végére mehetetlen” gazdagságát és szeretetét, ami jog szerint az övé: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (I. Korinthus 2,9) Emellett még ki is fosztják, mert a tized éppen olyan bibliaellenes, mint a törvény cselekedeteiből való üdvösség. Aki fizeti a tizedet, mind szegény lesz. Csak az gazdagodik meg, aki kapja. Aki törvényből fizet tizedet, éppen úgy átok alatt van, mint mindenki, aki a törvényből akar megigazulni. Nem akkor lesz átkozott, ha nem fizet, mint ahogy Németh Sándor mondja, hanem akkor lesz átkozott, ha fizet.

Jézus Krisztus egyháza nem „családi maffia”. Csak a Hit Gyülekezete az. Isten nem erre hív el senkit. Aki ezt elutasítja, kedves az Isten előtt. Némethnek nincs hatalma arra, hogy bárkinek ártson, aki Istent választja és nem őt. „Fussatok ki Babilonból!” – ezt mondja a Biblia.