Részlet az esztergomi imakommandó bevetéséről:

“Erről a kötözésről jut eszembe a történet, hogy Esztergomban fellépett egyszer egy akkoriban híres csodamágus, aki meghajlítgatta a kanalakat. Az esztergomi gyülekezet „erős férfi tagjai” összegyűltek, hogy imával megtörjék a mágus démonikus erejét, és ne sikerüljön a produkció. Az elmélet szerint a kanalak meghajlítása megakadályozza az emberek megtérését, mert démonikus kötelék alá kerülnek. Arra már nem emlékszem, volt-e valami elfogadható magyarázat arra, hogy a prédikált ige, az evangélium és a Szentlélek miért ne tudná ezeket a démonikus kötelékeket azonnal elvágni, mitől erősebbek Istennél a démonok. De elhittük, hogy Esztergom megmentése a tét. Mi vagyunk Isten erős katonái, akik megvédik a várost, és megkötözik a kanálhajlító démonokat. Jutka néni pincéje volt a kijelölt bázis, ahonnan megsemmisítő csapást kellett mérnünk az ellenségre. Jutka néni fantasztikus ember volt, etette, itatta a gyülekezetet, a háza olyan volt, mint egy klubház. Értett mindenki nyelvén. Akiket némileg túlpásztoroltak a szuperszellemi kekuzók, azokat rendszerint ő hozta helyre a józanságával és a minden értelmet felülhaladó szeretetével. Jutka mama, ahogy a többiek hívták (pedig nem volt öreg), takaros özvegyasszony volt, aki ügyesen gazdálkodott. A pincéje sem porosodott, hanem szépen rendben volt tartva, és tele volt hordóval, a hordók pedig borral. Idevonult az imakommandónk, hogy a bűvész műsorát az ima erejével rombadöntse. Mi elhittük Németh Sándornak, hogy a bűvészeket a démonok teszik sikeressé, nem a trükkök. Ezért jól megátkoztuk szerencsétlen embert és a műsorát is. Már jó ideje saraboltuk a démonokat, amikor a társaság egyetlen normális tagja, Varga János barátom, meg nem szólalt: „kiszáradtam”.

A kommandó tagja volt Jutka néni állandóan vidám Laci nevű fia is, akinek a jószívéről mindent elmond az, hogy azonnal a legjobb bort tartalmazó hordóhoz lépett. Varga Jánosban a nyílt esze, a becsületes jelleme és egyenes szíve mellett azt szerettem, hogy nem volt sem képmutató, sem vallásos. Örömmel fogadta a felajánlott segítséget a végszükség idején, hiszen a pincéből nem tudtunk volna felmenni vízért, mert azt légmentesen lezártuk, hogy a szomszédok ne hallják az imakommandót. Ezt mindenki belátta, hogy nincs más: a megfáradt harcosok kénytelenek Jutka néni borával enyhíteni a szomjukat. Az átkozódás különösen kiszárítja a torkot, ezért nem is volt elég egyetlen pohár. Szó szót követett, az erős karok lankadni kezdtek. János pedig megadta a felmentést a további harc alól: „Ha ezt a démont meg lehetett kötözni, akkor már biztos megkötöztük. Ha pedig eddig nem sikerült, akkor már ezután sem fog”. Ettől mindenki jókedvre derült. Megkérdeztük, hányféle bora van Jutka néninek, amit eddig méltatlanul rejtegetett az Úr erős harcosai elől. Még jó, hogy nem járt úgy, mint Anániás és Safira. Súlyos tények jöttek napvilágra a pincében: Jutka néninek legalább nyolcféle bora volt, különféle évjáratok. Erre nekiültünk. Ellenőriznünk kellett, hátha valami menyegzőben szükség lenne rá, mert a vizet egyelőre nem sikerült borrá változtatnunk, a kanálhajlító mágust pedig mégsem kérhettük meg erre.

A Hit Gyülekezetében eltöltött nyolc év legragyogóbb estéje kerekedett belőle, mert megoldódtak a nyelvek. A mindenki által elfojtott kérdések a maguk természetességével törtek elő. Istentiszteleten sem hallottam olyan remek igei magyarázatokat, amelyek percek alatt leplezték le a gyülekezet bibliaellenes gyakorlatát. Mindenkiről súlyos terhek hullottak le. Ennek a csodálatos estének egyetlen hiányossága az volt, hogy a végén nem állapodtunk meg abban, hogy az imacsoport egy emberként kilép ebből a megfélemlítő, korlátolt szektából. Akkor kellett volna kilépnünk. De a vallásos félelmek, az önáltatás, elodázta ezt a fontos döntést. Közben kinyílt a pince ajtaja felülről, mert megérkezett az a testvérnő, akinek jegye volt a mágus előadására, és boldog volt, hogy kémként jelen lehet, mert érdekelte a műsor. A hite neki volt legerősebb mindnyájunk közül, mert ő vállalta azt a kockázatot is, hogy bemegy a démonok közé, hogy lássa, hogyan hajlik a kanál. A lelkére kötöttük, hogy kizárólag Jézus vére alatt közlekedjen, és folyamatosan nyelveken imádkozzon.

Hozta a remek hírt, hogy a műsor utolsó harmadában összeomlott a produkció, mert nem sikerült valamilyen trükk. A kanál pedig elő sem került. Varga János barátom megtudakolta, mely órában esett a csoda, majd azt a figyelemreméltó megállapítást tette, hogy a démonok akkor kötöződtek meg, amikor mi már nem kötöztük őket, ezzel szemben a harmadik hordót nyittattuk fel. A szellemi harc új perspektívái nyíltak meg előttünk. Mielőtt feltántorogtunk volna a pincéből, még azt a három eshetőséget elemeztük erősen koncentrálva, hogy már előbb megkötöztük őket, és jókor hagytuk abba, vagy a borban levő szellemi erő és a kimondott igazság szabadította fel Esztergomot az ördög sötét uralma alól, esetleg nem is voltak démonok a műsorban. Ezért kár volt szegény embert ennyire megátkozni. Majd az esti megvilágosodásunk hatása alatt azt mondtuk, hogy Isten a tudatlanság idejét elnézi, másrészt ezt a szegény embert biztosan elfedezte. A nótázásban már nem vettem részt, de ilyen szabadnak és boldognak még nem láttam a Hit Gyülekezete tagjait. S ami különös, hogy nem a bor miatt. Lement valami rólunk, de csak egy időre, mert két nap múlva Németh Sándor tartott egy összejövetelt. Végignéztem az újra szigorú arcokon, és láttam, hogy a szellemi harc folytatódik. Az ördög azért nem segítette a bűvészt, mert átjött a pincébe.”